Vajon tényleg gyorsan megnőnek a gyerekek? Hát, méretre igen. Édesanyám mondta régen, amikor szépen felöltözve elé álltam, hogy „olyan hosszú lettél”. És valóban , olyan gyorsan nőnek a gyerekeink, néhány napja még az oviban kötöttem a cipőjüket, ma meg már kis tinédzserek és bizony egyre többet tollászkodnak a tükör előtt. A nagyobbik lányom most akkora cipőt kezd hordani, mint az enyém (na, ilyenkor döbben meg komolyan az anya, hogy úristen, ez a gyerek tényleg nagyon nő…). Már nem kell nekem megkötni a cipőjüket és nem én fürdetem őket este, és amit én veszek ruhát, az nem biztos, hogy megfelel az ízlésüknek, és egyre határozottabb véleményük van a dolgokról, és egyedül mennek biciklizni a barátnőjükkel… Másik oldalról pedig nekünk szülőknek felszabadul egy kis időnk és energiánk, mert már nem igényelnek állandó szoros felügyeletet, és be tudnak segíteni a házimunkában, és ha jól érzik magukat a családban akkor nagyon együttműködőek és megértőek. Na igen, ez a kulcs kérdés, hogy jól érzik-e magukat a családban, és együttműködőek-e? Nálunk ez szerencsére így van, és azt tudom mondani, hogy mindazok a problémák, amiket olvasni-hallani lehet a tinédzser korról – vagy látok ismerősöknél – azok nálunk vagy meg sem jelentek, vagy nagyon könnyen kezelhetőek, és nem billentik ki sem a gyerekeket sem a környezetüket.

Mi kell ehhez? A legfontosabb, amit szem előtt kell tartani, az, hogy hiába nőtt meg a gyerek, ő még nem nagy. Nem felnőtt. Még nem alakult ki teljesen, még nem érett meg a személyisége. Sőt, most fejlődik csak igazán. Kilenc-tíz éves kortól kezdve indul be igazán ez a folyamat, amikor a gyerekünk a saját veleszületett készségeit és a családban tanult leckéket felhasználva elkezdi önállóan megoldani az életének különböző helyzeteit, kezeli emberi kapcsolatait és az iskolában és más közösségekben megjelenő szituációkat. És ez az a korszak, amikor a családi kapcsolatok úgy tűnik, háttérbe szorulnak a közösség formáló erejéhez képest (például ilyen helyzet, amikor az osztálytársai véleménye jobban számít abban, hogy mit vegyen fel, mint a szülőké). Ilyenkor sok olyan dolog történhet, amiről a szülő nem szerez tudomást, és ami nincs jó hatással sem a gyerekre, sem a gyerek-szülő kapcsolatra. A szülők sokszor látják úgy, hogy a gyerekük megnőtt, hiszen valóban nagy lett, tudatosabbnak, határozottabbnak látszik. Ha nagyobb, többet is várunk el tőle. És pont itt szoktuk azt a hibát elkövetni, ami aztán egy lavinát indít el. Valóban, bizonyos területeken többet várhatunk el tőlük: öltözzön fel egyedül, tartsa rendben a szobáját, pakolja ki a mosogatógépet, ha megkérjük. De ennyi. A hiba ott van, ha hozzáállásban, felelősség vállalásban is többet várunk tőle, mint egy gyerektől, és igazából észre sem vesszük, fel sem merül bennünk, hogy ez nem jó. „Miért nem csináltad meg a leckéd, miért kell a szünet utolsó napjának estéjére hagyni? Pedig én hányszor kérdeztelek?” „Nem gondoltad, hogy ha pörgeted azt a pórázt magad körül, akkor előbb-utóbb fejbe fogod verni a húgodat?” „Miért nem figyelsz oda a cuccaidra, mindig ott felejtesz valamit!” „Ne legyél már megsértődve, ennyi idősen már nem így kellene viselkedni.”

És egyébként tényleg nem gondol a leckére az utolsó pillanatig, és nem gondolja át a cselekedetének lehetséges következményeit, és valójában még mindig csak egy dologra tud figyelni igazán. A kisgyerekek ugyanis a jelenben élnek, belemerülnek a pillanatba, és nem gondolkodnak a jövőn, épp ezért nem is tudnak készülni rá. Egy dologra tudnak figyelni, és ha az adott pillanatban az nem az edzőruha összeszedése, akkor bizony a ruha menthetetlenül ott marad. Egy büntetőjog területén készült tanulmány szerint a belátási képességünk is csak 18-20 éves koruk körül alakul ki igazán, így igazából eddig nem is vagyunk képesek tetteink következményeit minden helyzetben előre látni. Tehát fontos, hogy amikor hozzájuk beszélünk, elvárásainkat minden esetben igazítsuk az ő szintjükhöz. A felnőtt elvárásokkal ugyanis nem feltétlenül tudnak lépést tartani a kis tinédzserek, növekedésük mértékét ugyanis nem követi ilyen gyors ütemben érzelmi és mentális fejlődésük. Ami a mentális fejlődést illeti, rengeteg hasznos és haszontalan tudást a fejükbe gyömöszölnek az iskolában, de ettől nem lesznek érett gondolkodásúak – sőt igazság szerint az állami iskolarendszer pont ez ellen hat. Az érzelmi fejlődésük pedig ebben a korszakban tud megbillenni igazán: nagy a nyomás a közösség oldaláról, és ha ehhez hozzáadódik, hogy a családban sem érzi jól magát, bizony romlanak az esélyei a boldogulásra. Tudnunk kell, hogy mindazok az érzelmek és lelkiállapotok, amelyek őket pici korukban jellemezték, még most is ott vannak bennük, csak nem nyilvánulnak meg már olyan nyíltan. Emlékezzünk vissza, milyenek voltak totyogó és ovis korukban? Miért sírtak, mitől féltek? Könnyen vagy nehezen szoktak be az oviba, bölcsibe? Sok barátjuk volt? Könnyen bekapcsolódtak más gyerekek játékába? Bújósak voltak? Anyához vagy apához szaladtak vigasztalásért? Fontos: arra a szeretetre, simogatásra, bátorítása, amit a gyerekünk kicsi korában kapott – ha kapott – most van csak szüksége igazán. És igenis, hiába hord nagyobb cipőt, mint mi, belül még gyerek, csak nem azt kapja, amire lelkileg – gyerekként – szüksége van. Jó, ha eszünkbe jut, hogy sok konfliktust most nélkülünk kell megoldaniuk, a saját közösségeikben, és erőt és bátorítást ehhez csak otthonról kaphatnak. Hagyjuk a felnőtt átlag elvárásokat, a szemrehányásokat és a bírálatot. Legyen helye a mindennapokban a dicséretnek, sőt minden nap legyen helye dicséretnek. Ismerjük el, hogy csinosan és jó ízléssel öltözködik. Jegyezzük meg, hogy milyen klassz, hogy ilyen szorgalmasan jár edzésre, meg is látszik az alakján! Jegyezzük meg, hogy igazán tiszteljük azért, hogy nap mint nap azt a sok leckét mind képes megtanulni és számot adni a tudásáról az iskolában – pedig sokszor biztosan nehéz megállni, hogy inkább a barátokkal menjen játszani vagy bekapcsolja a tévét. Ha minden nap kap egy –egy bátorító szót, elismerő megjegyzést, hamarosan elkezdi érezni, hogy itt igazán szeretik, a bizalma elmélyül a családja iránt, és ami a legfontosabb: megerősödik az önértékelése, amire nagy szüksége lesz az elkövetkezendő évek folyamán.