Vannak, akik kapásból azt mondják, hogy „nem hiszek az ilyenekben”, vagy „hülyeség”, vagy „nincs időm erre”. És érdekes módon pont ezekben a családokban, párkapcsolatokban vannak is állandósult problémák. A helyzet az, hogy az ember a harmonikus párkapcsolatért és családi légkörért meg kell, hogy dolgozzon. Tanulni kell arról, hogy mit és hogyan csináljunk. Minél többet tudunk az emberi viselkedés és tudat jellemzőiről, annál könnyebben oldjuk meg a felmerülő problémákat. Az emberi viselkedés egyik legfőbb mozgatórugója a szeretet. Mindenki keresi a szeretetet és az elfogadást, kivétel nélkül, minden egyes ember.

Aki úgy érzi, hogy szeretik, az tud jókedvű, kedves, magabiztos lenni, egészséges az önértékelése, egyszóval boldog. Ha valaki úgy érzi, hogy nem kap elég szeretetet, az szomorúvá, elkeseredetté, elégedetlenné, durvává válhat, elszigetelődhet. Az a gyermek, aki olyan családban nő fel, ahol őt nem értékelik, nem ismerik el, nem hallgatják meg, nem töltenek vele elég időt, nem tudják, hogy neki mi a fontos, az nem fogja érezni, hogy őt szeretik, és az élményei a felnőttkorát, a felnőttkori kapcsolatait is alapvetően meghatározzák. Mivel a gyerek azt viszi tovább, amit útravalóul kapott, ezért felnőtt korában pont azt a viselkedést fogja alkalmazni, amit a szüleitől, a környezetében lévő felnőttektől látott: és a hibás gondolkodás, viselkedés máris átöröklődött egy újabb párkapcsolatra, egy újabb generációra. Miért fontos ez? Egy kezemen meg tudom számolni azokat az ismerőseimet, akik boldog, kiegyensúlyozott családban nőttek fel. Hányan hordoznak magukban fájó emlékeket, rossz élményeket? Hányan mondhatják el, hogy „igen, apám elismert engem, büszke volt rám”, vagy „mindig éreztem szüleim szeretetét és támogatását”? Tapasztalataim szerint nem túl sokan. Pedig ezt a negatív láncolatot meg lehet szakítani.

Van egy alapszabály. A szeretet tanult viselkedésforma. Várhatunk ugyan arra, hogy mélyen bennünk szunnyad, és majd egyszer csak egy csoda folytán előjön, és akkor megtapasztalhatjuk a szeretet, de ez hiú ábránd. Ha nem tanítottak meg minket gyerekkorunkban a fortélyaira, akkor felnőttkorban kell magunktól megtanulnunk, különben nem leszünk boldogok és pont. Induljunk ki abból, hogy akit szeretünk, annak jót akarunk. Boldognak akarjuk látni. Tudnunk kell, hogy a mi viselkedésünk befolyásolja a párunk, gyerekünk érzéseit, hatással van az ő viselkedésére. Ha tehát boldognak és kiegyensúlyozottnak akarjuk látni, úgy kell viselkednünk, hogy megértse belőle, hogy mi őt szeretjük. Ha megérti, boldoggá válik, és ha nem is tudatosan, de viszonozni fogja ezt a szeretetet.

A témában jártas professzor (Gary Chapman) kutatásai alapján van öt kifejezésmód, amelyen közölni tudjuk a szeretetünket. Ötféle „szeretetnyelv”. Ezek közül minden ember csak egyet vagy kettőt ért, vagyis, csak ezzel az egy vagy kettő kifejezésmód használatával érti meg valójában, hogy őt szeretik. A bonyolult az, hogy általában a pároknak illetve a szülőknek-gyerekeknek nem ugyanaz a szeretetnyelve, így tehát hiába fejezik ki egymásnak a szeretetüket a saját kifejezésmódjukon, a másik mégsem érzi, hogy szeretve van. Ha azonban ismerjük az öt kifejezésmódot, meg tudjuk állapítani mi a saját és a másik szeretetnyelve, és ha így teszünk, akkor rövid időn belül nagy változásokat érhetünk el a kapcsolatainkban. Az öt szeretetnyelv: – elismerő szavak – ajándékozás – szívességek – minőségi idő – testi érintés.

Van olyan ember, aki elismerő szavakból érti meg, hogy őt szeretik. Neki hiába veszünk ajándékokat, hiába töltünk vele sok időt, hiába karoljuk át vagy simogatjuk meg, mindez nem számít annyira, hogy igazán érezze a szeretetünket, hogy tényleg a szívéig hatoljon. A szavakban nagy erő rejlik. Építeni tudunk velük, de sajnos többször rombolunk. Akinek az elismerő szavak a szeretetnyelve, annak szüksége van arra, hogy kimondjuk azokat a pozitív dolgokat, amiket róla gondolunk. Mondjuk ki azt is, ami természetes, vagy amit magától értetődőnek gondolunk. Ha a feleség szeretetnyelve az elismerő szavak, jó, ha a férj rendszeresen megjegyzi: „Csodálatos türelmed van a gyerekekhez. Nagyon jól kezeled őket.” „Nagyon ízlett a leves. Köszönöm, hogy a kedvemért megfőzted.” „Jól nézel ki. Igazán jó ízléssel öltözködsz.” Annak a férfinek, akinek az elismerő szavak a szeretetnyelve, létfontosságú, hogy visszajelzést kapjon a párjától: „Nagyon sokat dolgozol értünk. Köszönöm, hogy így gondoskodsz rólunk.” „Nagyon kedves vagy a gyerekekkel. Jól esik nézni, ahogy foglalkozol velük.” „Tényleg keményen dolgozol. Nagyon jó munkaerő vagy. Lehet rád számítani.” Ezek a mondatok egyszerűek. Azt fogalmazzuk meg, ami amúgy is igaz, amit értékelünk, csak fontos, hogy kimondjuk. Azzal, hogy szóban kifejezzük, megértetjük a másik féllel a szeretetünket, ami pozitív változásokat indít el benne. Ha egy hétig rendszeresen kimondjuk ezeket a mondatokat, már tapasztalhatóak lesznek ezek a változások. Az elismerő szavak nyelvén beszélni azt jelenti, hogy – kifejezzük a másik iránt érzett megbecsülésünket: „Jól esik, hogy vacsorával vársz. Köszönöm.”, – megdicsérjük a teljesítményét: „Friss virág van az asztalon, és harmonikus a lakás. Sokat dolgoztál vele, nagyon értékelem.”, – bátorítjuk őt, erőt vagy bátorságot öntünk belé: „Tudom, hogy te meg tudod csinálni.”, „Ha egyszer valamit elhatározol, te keresztül tudod vinni.”stb. Mindez létfontosságú annak, aki ezt a nyelvet beszéli. És ennek az ellenkezője is igaz: az ilyen embereknél súlyos érzelmi sérüléseket okoz egy udvariatlan mondat, egy dühös megjegyzés (amit nem is gondolunk komolyan), vagy a durva szavak.

A gyerekeknél pedig mindez hatványozottan igaz. A gyerek amúgy is mindent igaznak fogad el, ami egy felnőtt szájából elhangzik, főként, ha az elismerő szavak nyelvét beszéli. Számára a pozitív visszajelzéseink pótolhatatlanok. Így jól vigyázzunk tehát, hogy mit mondunk ki a szánkon gyerekeink előtt. Mivel a gyerekeknek mi alakítjuk az önértékelését, tanuljuk meg: ha azt akarjuk, hogy kiegyensúlyozott, sikeres felnőtt váljon belőlük, jó, ha elkezdjük alkalmazni az elismerő szavak módszerét, minél hamarabb.

A következő cikkeinkben sorra vesszük a szeretetnyelveket, és külön írunk a gyerekek szeretetnyelvéről. Addig is kérdés azonban, hogy vajon kinek mi a szeretetnyelve? Ezt úgy deríthetjük ki, hogy megnézzük, megfigyeljük a másik viselkedését, szavait. Megsimogat, ha elmegy mellettünk? Fontos neki a testi érintés, lehet, hogy ez a szeretetnyelve. Dicsérni szokott minket? Az elismerő szavak nyelvét beszélheti. Tehát, az, ahogy viselkedik, ahogy beszél, az enged következtetni arra, hogy melyik nyelvet beszéli. De van egy másik módszer is: mostantól kezdve egy hétig alkalmazzuk az elismerő szavak nyelvét, egészen addig, amíg a következő cikk meg nem jelenik. Minden nap, naponta háromszor. Aztán majd a következő nyelvet, és utána a következőt. A visszajelzésekből meg fogjuk tudni a választ. Aki pedig addig is többet szeretne tudni, annak szeretettel ajánlom Gary Chapman könyveit…