Anyukáknak – Hidd el, hogy lehet változtatni!

Mostanában sokat hallottam ismerős anyukáktól, hogy gondjuk akadt a gyermekeikkel. Az óvodás szemtelen és visszabeszél, a kiskamasz dühöng és sorra hozza haza az intőket, az iskolás kislány nem működik együtt a családdal a reggeli készülődésnél, és ezért rendre elkésik a család, az eddig jó tanuló kislány tanulmányi eredménye leromlott, és úgy tűnik, nem érdekli semmi, a testvérek hátul annyit veszekednek az autóban, hogy képtelenség velük hosszabb útra menni. Ezeket a családokat személyesen is ismerem, hosszú évek óta, és tudom, hogy az édesanyák odaadó és gondoskodó, lelkiismeretes anyukák, az apukák tisztességes, családfenntartó, keményen dolgozó apukák, szép, összetartó családok. És mégis gondok vannak, kisebbek – nagyobbak, de igazából úgy látom, amennyit ezek az édesanyák dolgoznak a családjukért, ennek nem kéne így lennie. És igen, ezek a gondok nem egyediek, sokszor hallom ezeket, ilyen vagy olyan formában. Fáradt anyukáktól, akik eleinte dühösnek, aztán elkeseredettnek és tehetetlennek érzik magukat amiatt, hogy próbálták megoldani a helyzetet, de nem vezetett eredményre. „Mindent megadtam, amire szüksége volt, beszéltem vele, megbüntettem, szigorú voltam, megint beszéltem vele, és még sincs eredménye…” Hát igen, és sejthető, hogy ha nem sikerül javítani a helyzeten, akkor bizony rosszabb lesz, és évek múlva még nagyobbak lesznek a nehézségek. Ezek sajnos tények és tendenciák.

Akkor mégis mit lehet tenni? Hát először is ne keseredjünk el, ne adjuk fel, és fontos: ne hagyjuk rá! Ha rászánjuk magunkat, és foglalkozunk a témával, a pozitív változás garantált. Ezt tudom, mert nap mint nap gyakorlom. A másik ok, amiért legyünk bizakodóak, az az, hogy nincs még egy olyan kapcsolat a Földön, mint amilyen az anya és gyereke közt van. Szeretjük a gyerekünket? Igen. És mindig szeretni fogjuk. Ennek a kapcsolatnak az alapja egy láthatatlan lelki kötelék, a legtisztább, legönzetlenebb szeretet. Ezt lehet, hogy a gondok hatására most nem így látjuk, de tudni kell, hogy ez az alap ott van, létezik, és működésbe hozható. Ez a kapcsolat csak köztünk és a gyerekeink között van, egyedi, egyetlen, amivel igenis hegyeket lehet megmozgatni és csodákat lehet elérni. Szóval, légy bizakodó, mert erre alapozva sok szép dolgot el lehet érni!

Szóval akkor, mit is tehetünk?

Az első és legfontosabb, hogy tiszteljük a gyerekünket. Úgy teljes szívből. Aztán legyünk példák abban, amiben szeretnénk, ha másképp teljesítene. Értessük meg vele, hogy szeretjük. Értsük meg a lelkivilágát és az érzelmeit. Értsük meg és fogadjuk el. Aztán értessük meg vele a mi érzelmeinket, és érjük el, hogy ezeket tartsa tiszteletben. Tartson minket tiszteletben. Legyen hálás… És még lenne néhány szabály, amit sorolhatnék, de pusztán felsorolni nem érdemes, mert ezekkel így vagy úgy, de már mindenki próbálkozott, és lehet, hogy úgy ítéli meg, hogy nem tudott eredményt elérni. A következő hetekben ezekről fogok majd írni egy pár sort, példákkal és történetekkel, hogy látni lehessen, hogy csak egy picit kell másképp csinálni, és, hogy helyes módszerekkel és hozzáállással minden szépen működhet, működik.

Anyukáknak – Hidd el, hogy lehet változtatni!

Tiszteltjük a gyerekünket?

Mit is jelent ez? Tiszteljük a gyerekünket? Azt tanították nekünk, hogy tiszteljük az idősebbeket, tiszteljük a szüleinket, a szomszéd nénit, a doktor bácsit – és ha jó gyerekek voltunk, így is csináltuk. Felnőtté válva is vannak, akiket tisztelünk: talán a főnökünket, vagy a Taekwondo edzőnket, esetleg egy jó előadót. De mi az igazság? Eszünkbe jutott már valaha, hogy tiszteljük a gyerekünket?

Sok szülőből kevés válaszolhat őszinte igennel. És ahol igennel tudnak erre válaszolni, ott nem csak elmélet a gyerek felé megnyilvánuló tisztelet, hanem a mindennapok rendszeres gyakorlata. Ennek az eredménye pedig az, hogy az ilyen családokból hiányoznak az éles konfliktusok, a kamaszkori problémák, egyszerűen nyugalom van és szeretet. Ez nálunk is így működik.

A tisztelet azért fontos, mert ezzel azt éreztetjük a másik féllel, hogy nekünk ő nagyon fontos. Számít a véleménye, hogy miről mit gondol, hogy hogyan érez, és hajlandóak vagyunk ezt figyelembe venni, amikor beszélünk vagy cselekszünk. Odafigyelünk, amikor beszél. Igyekszünk átérezni a helyzetét. Érdeklődve hallgatjuk, amit mond, és előnyben részesítjük az ő társaságát, a vele való beszélgetést minden egyéb elfoglaltságunkkal szemben. Csak képzeljük el: megbántottak minket a munkahelyünkön, vagy durván viselkedett velünk egy ismerősünk. Hazaérve odamegyünk a párunkhoz, és szeretnénk elpanaszolni a történteket. Ő éppen tévét néz (a kedvenc sorozatát, vagy meccset) vagy éppen telefonál, vagy a gépen dolgozik, de amikor megjelenünk a szobában, és látja rajtunk, hogy valamit mondani szeretnénk, kikapcsolja a tévét és felénk fordul. Vagy azt mondja a telefonba, hogy „ne haragudjon, később visszahívom”, vagy felnéz a munkájából és azt mondja „figyelek”. Azonnal ránk figyel. Milyen érzés ez? Jólesik? Persze, mondhatod, hogy ilyen nincs, vagy legalábbis nagyon ritka, de gondolj bele, ez jó érzés, fontosnak éreznénk magunkat, tisztelve és szeretve. És ezt az érzést bárkinek megadhatjuk. Hatalmunkban áll, hogy ilyet tegyünk mással, és nem is haszontalanul: ha elkezdjük alkalmazni gyerekünkkel szemben (persze párunkkal szemben is lehet), annak rövid időn belül az lesz az eredménye, hogy gyerekünk őszintén fog nekünk mesélni az életének történéseiről, és odafigyel ránk. És ha egyszer elkezdett odafigyelni, akkor oda fog figyelni arra, hogy első szóra (de legalább másodikra) teljesítse a kéréseinket, és szívesen betesz egy mosást, és szívesen – igen, szívesen! – kipakolja a mosogatógépet, csak ezért, hogy nekünk jót tegyen.

Persze felmerül a kérdés, hogy ez működhet egy nagyobb gyerekkel, de mi van az ovisokkal, vagy a még kisebbekkel? Hát, a jó hír az, hogy bizony velük is működik. Ha sír az ovisom, hogy nem akar oviba menni, és megtehetem, hogy aznap nem viszem be, akkor tegyem meg! Töltsünk együtt egy szép délelőttöt, együtt játszva egy –két órát, vagy sétáljunk, és közben magyarázzuk el, hogy miért fontos, hogy oviba járjon, milyen dolgunk van, amit ez idő alatt kell elvégeznünk. Kérdezzük meg, hogy mit szeret az oviban, és mi volt rossz neki. Hadd meséljen az élményeiről, és értő füllel arra is rájöhetünk, miért nem akar oviba menni (ennek mindig oka van). Már egy pici gyerek is képes megérteni, hogy anyának miért kell az idő, amíg ő oviban van, és általában együttműködőek is lesznek a gyerekek. Ha mégsem, akkor valami olyan gondja van az oviban – vagy az elválással -, amivel ajánlatos foglalkozni, hogy később ne jelentkezzen másfajta problémaként. Ezzel majd a későbbiekben foglalkozunk.

A tisztelet jele tehát, hogyha meghallgatjuk és figyelembe vesszük gyerekünk érzéseit, és ez a gyerek nyelvére lefordítva azt jelenti – legyen bármilyen korosztály – hogy „engem szeretnek, fontos vagyok”. Mivel pedig mi így viselkedünk, idővel ő is így fog viselkedni velünk szemben, és ez hozza meg azt az eredményt, amire sok szülő vágyik: tegye meg, ha néha kérek valamit, és tudjak megbízni benne.

Fontos még egy megjegyzés. A tiszteletről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy szigorral és távolságtartással vívhatjuk ki. Ez a hierarchián alapuló tisztelet működik ugyan egy darabig, de hamar összeomolhat. A mai gyerekek érzékenyek, és kicsiként is jól tudják, hogy a szülő mikor nem viselkedik úgy, ahogyan ő azt elvárja a gyerekétől, vagy ahogyan korábban tanította, illetve az egyre erősödő kamaszok is árgus szemekkel figyelik, hogy a szülő mikor hibázik, mikor nem konzekvens a korábbi tanításaival szemben, és ez a hiba bizony rést tud ütni a tisztelet pajzsán, mert a gyerekek számon kérik a szülőn. Lehet, hogy nem szemtől szemben, kimondva, megfogalmazva, de a viselkedésükben mindenképpen megmutatkozik. Viszont, az a fajta tisztelet, amely a mi gyerekünk felé tanúsított odafigyelésünkből, együttérzésünkből alakul ki gyerekünk szívében, az ugyanolyan odafigyelő, együttérző tisztelet lesz, mint amilyet mi adtunk. Ez a tisztelet a szereteten alapul, és enged hibázni, anélkül, hogy a viszonyunk megromlana, mert szeretettel és együttérzéssel minden jóvátehető. Ez a biztos alap a sikeres kamaszkorhoz, és a család későbbi összetartásához. Mindig olyat adjunk, amilyet vissza szeretnénk majd kapni.